A Peugeot 508 minden tekintetben valóra váltotta a francia autókkal kapcsolatos elvárásaimat, anélkül, hogy ezzel komoly áldozatot hozott volna a praktikum, a használat vagy a műszaki megoldások oltárán.
Peugeot 508 SW 2.0 HDi - Rendben van
Bár a motoros szezonnak vége, de nyárbúcsúztatóként még kínálok egy kis szívmelegítőt, melynek láttán mindenkinek a „B” betű jut eszébe? úgy, mint brutális, bitang, benga, betyár, s nem utolsó sorban a ...
Suzuki B-King GSX1300BK - Teréz Anya csapjad!
Ez a Laguna egyetlen dologban emlékeztet egy alsó kategóriás, városi kisautóra és ez most távolról sem pejoratív, hiszen a közös nevező a fordulási sugár. A 4Control rendszernek hála ugyanis a majd 4,7 méter ...
Renault Laguna 2.0 dCi 4Control - Leading Car
Gombóc Artúr ismét tiszteletét tette szerkesztőségünkben. Ezúttal az Európa-kedvence, 2,0 literes dízel motorral és hatfokozatú automata váltóval szerelve. Ez a modell képviseli a köztes lépcsőt a már az ...
Peugeot 3008 2.0 HDi Aut. - Addig is
Az első generáció még valahol az ős CR-V-re hajazott. A második, kissé semmitmondó sorozat már inkább szeretett volna SUV lenni, de nem robbantott bankot. A harmadik, jelenlegi széria, – amely kevésben tér el a ...
Kia Sportage 1.7 CRDi LX - KIAdja
A C5 az oldalunk történelmében az egyik legtöbbször visszatérő modell. Az állandó olvasóink már lerágott csontnak gondolhatják a Citroën középkategóriását, s őszintén megvallva én sem gondoltam, hogy ...
Citroen C5 2.2 HDi Exclusive - Jean, ez jó lesz!
A Nissan bátor, mint egy vak ló - nem lacafacáztak, és minimális formai szelídítés mellett utcára engedték a Juke conceptet. A lépés, úgy gondolom, kimeríti az 'all-in’ fogalmát. Az emberek megítélésében a ...
Nissan Juke 1.6 DIG-T Tekna - Jolly Juker
A C4 Picasso tesztjében, az objektivitást szem előtt tartva, az autó erényeivel kezdtem a teszt szövegének megírását és csak az utolsó bekezdésben tértem ki arra, ami megkeserítette mind a magam, mind pedig ...
Citroen C4 1.6 eHDi - nevében hibrid
A Megane GT Tce 180 már járt nálunk, jelen teszt apropója az volt, hogy a paletta legerősebb dízel egységét fogtam vallatóra, választ keresve a „melyik a kívánatosabb a két legizmosabb GT közül” kérdésre. Aki ...
Renault Megane Grandtour GT 2.0 dCi - Olajmécses
A kisebb mértékű átalakuláson átesett Nissan Navara járt nálunk, aminek a szteroid kúra után már 190 LE-t teljesít a 2.5-ös ketyegője. Kritika szempontjából, még egy általunk tesztelt modellel szemben sem voltam ...
Nissan Navara 2.5 dCi SE - Brutalicska
Tökéletesen lehetetlenné teszi az újságíró dolgát a tekintetben, hogy csak úgy, önmagában végezze a feladatát. Leírjon pro és kontrát, rávilágítson, elemezzen, osztályozzon, verdiktet írjon róla... s ...
Mazda MX-5 2.0 Revolution Roadster - Kábítószer
Az új Micra már közel egy éve elérhető, mégis az embernek olyan érzése van vele kapcsolatban, mintha az előd modell cseppet sem titkoltan feminin vonásait, összegyúrták volna az 1992 és 2003 között gyártott ...
Nissan Micra 1.2 Acenta Pure Drive - Meglepő
Amikor először megláttam a Suzuki importőrnél, rögtön feltűnt hogy a Suzuki Kizashi kilóg a sorból - akkor még csak a fizikai megnyilvánulása alapján. A megnyerő külsejű, erőt sugalló formavilág hívogatóan ...
Suzuki Kizashi 2.4 CVT 4WD - Kilóg a sorból
Sokára érkezett hozzánk, és mondhatom, a 308 CC által okozott csalódás miatt, csak óvatos várakozással vettem át kulcsát. Az 1.6 THP motort már több alkalommal magasztaltuk az egekig, még ha az egy olyan modellben ...
Peugeot RCZ 1.6 THP 200 LE - PeugeoTT
2009 nyarán, a születésnapomra azzal sikerült meglepnem magam, hogy eladtam aktuális autómat, egy Nissan Navarát. Ennek egyik és legnyomósabb oka a magas JEN/HUF árfolyam volt. Azóta sem látott mélyponton volt akkor a ...
Végre ismét van saját! - Azaz egy autóvásárlás kálváriája
A Renault manapság meglepetések sokaságát okozza számomra. A végtelenül remek módon sikeredett Megane modellcsalád egyik résztvevőjéről kisebb ódát zengtem nemrégiben, sőt az újítás és egyedi modellek száma ...
Renault Wind 1.6 16V Exception - Szélütés
Az első generáció hivatalosan 2002-ben debütált. Azóta a Mazda 6 hosszú utat tett meg és így visszatekintve sem volt oka a szégyenkezésre. A dinamikus forma, a tetszetős utastér és a jellemzően versenyképes ár ...
Mazda 6 CD 180 Sportkombi GTA - az elveszett lovak nyomában
Igazi francia családi egyterű volt a vendégünk egy hétre a Citroen C4 Picasso jóvoltából. A teszt végére be kellett lássuk, ők igazán tudják mitől repes anyu és apu szíve, legalábbis ami az autó ...
Citroen C4 Picasso 1.6 THP 155 MCP Exclusive - ne engedd R2D2-t a volánhoz!
A statikus bemutató után, most menet közben is próbára tehettük a Renault nagy zászlóshajóját. A Renault családi hangulatú rendezvényének az Inárcsi Bodrogi Kúria adott helyet, amelyből csak úgy árad a ...
Renault Latitude - Menetpróba
Csak pislogok, mint az a bizonyos pocok a lisztben, és nem jutok napirendre a felett, hogy a csudába sikerült a Renault-nak egy olyan kombit készítenie, ami a Megane Coupe-s pimaszul vagány kiállását már-már ötvözni ...
Renault Megane Grandtour GT 2.0 TCe - Sportzakó
Remek kiállás, kiváló terepjáró képesség, tágas beltér, úttalan-utakra termett futómű, kiforrott aggregát és sokat bizonyított hajtáslánc. Ehhez csapjuk még hozzá az alacsony üzemeltetési költségeket és a ...
Dacia Duster 1.5 dCi 4x4 - Bakancs
Már maga a gondolat is az enyészeté, amikor volt olyan francia „csoda”, melyről nem csupán a közhelyes, ócska, szakzsargon szavak ömlöttek belőlem, és nem csak olyan körítés jutott volna eszembe, mint például: ...
Citroen DS3 1.6 THP D-Sport - Na végre!
Adott volt minden, a két modell összeszervezve és még a rossz idő is nekünk kedvezett, melynek köszönhetően az erdőben varacskos disznóként hentereghettek – volna – a dagonyában. Két példás ár-érték arányú ...
Poroló a hobbista ellen azaz Duster vs. SX4 - Össze nem hasonlítás
Legalább annyira eltévedt, mint maga a nagy Columbus. Az XL7, letérve az eredetileg neki szánt útról, világrészekkel arrébb találta magát, és minden porcikáján érződik, hogy nem ez a kontinens az ő pályája. ...
Suzuki XL7 3.6 V6 - Csak azért is!
Örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy létezik még "a francia autó", hogy tudnak még újítani és eredetit alkotni az első igazi egyterű, az Espace és az akkor legfurább, Twingo megalkotói. A Renault Modus vidám, kedves ...
Renault Modus 1.2 TCe GEO Edition - Mignon
Talán az egyik legnehezebb feladat a városi kisautók kategóriájában jót alkotni. Minimális helyre kell bezsúfolni minél többet, szem előtt tartva, hogy ez a lehető legolcsóbb legyen. Az objektív és szubjektív ...
Suzuki Alto 1.0 GLX AC - Törperős
A Venga személyében üdvözölhette szerkesztőségünk az első koreai tesztjárművét. Azzal maga a japán autó ipar is tisztában van, hogy kezdenek nehéz helyzetbe kerülni a másik félszigeti gyártó produktumaival és ...
KIA Venga 1.4 CRDi LX - Épeszű választás
Totális képzavar és meghasonulás! Egyértelműen látszik, ha a C5 fritz volt, akkor az új c4-es maga a Herr General. Az avantgard és egyéb Citroen-es nyalánkságoknak intsünk hatalmas nagy „ágyőt”. A remek és ...
c4 és C-Zero (menetpróba) - Citroen menni Nyevjork!
A Honda CR-V 1996-ban vonult be a köztudatba, az egyik első kisméretű, személyautó kialakítású SUV-ként.
Honda CR-V (használt teszt, kitekintő) - Made in Japan
Tér, luxus és erő fogadott. Minden részletével, érzékszerveinkre katartikus hatással szeretne lenni a legnagyobb dízellel szerelt Citroën csatahajó. Már csak az a kérdés, hogy a visszafogott külső, és a ...
Citroen C5 Tourer 3.0 V6 HDi Exclusive - A család tézsévéje
Nem volt tervben, hogy összehasonlítás lesz, de annyira adta magát, hogy a 6-os motorpaletta két jolly jokere megméretessen egymással szemben. Karakterisztikájuk között hatalmas szakadék tátong, merőben másért ...
Mazda 6 163 CD GTA Sedan - Mazda 6 2.5 GTA Sport
A Suzuki Splash benzines változata már járt nálunk. Ekkor volt alkalmunk alaposan górcső alá venni az útjainkon azóta egyre nagyobb számban jelen lévő modellt. Mi tagadás, a kategóriáján belül megkedveltük a nem ...
Suzuki Splash 1.25 CD GLX - Egy csepp dízel
Sem nem kabrió, sem nem kupé, és a hatalmas önsúly miatt semmilyen szempontból nem aggatható rá a sportos jelző sem. Akkor mégis mire jó, ez a gyönyörű barna színben pompázó oroszlán CC, a gépteteje alatt az ...
Peugeot 308 CC 1.6 THP - haCaCáré
Amennyiben egy, azaz egy motor lenne, amit választanom kellene ahhoz, hogy hosszútávon is potens esélyem legyen a túlélésre minden körülmény között, igen nagy eséllyel a KLX-re esne a választásom. Na persze a jól ...
Kawasaki KLX 250 - Rambó is megirigyelné
A Vitara eredeti filozófiájához tartozik a nemesen egyszerű "olyan, mint amire való" ars poetica. Lássuk be, ez remekül bevált recept és nem véletlenül találkozunk oly sokszor Vitarával akár az orvosi ügyelet ...
Suzuki Grand Vitara 2.4 JLX-EL - Szívós darab
Másodvirágzását éli a BMW E30 sorozata, ez nem kérdés. Lassan kezdenek kikopni a közlekedésből az összegányolt, sufni-tuning példányok és helyüket a jól karbantartott, vagy hamvaiból feltámasztott darabok veszik ...
BMW E30 325i Cabriolet - Újra divatba jött
A Swift modell negyedik generációjával állunk szemben. Az első példányok lassan már elérik a veterán kort és az esztergomi időszámítás szerint is jövőre tölti be a huszadik életévét a „mi autónk”. ...
Suzuki Swift 1.25 GLX (2010) - Sebes(tyén) a mi fiunk
A csodálatos e-Type, melyet 1961 óta gyártott a Jaguar, a maga korában lenyűgözte a világot, de a hetvenes évek közepére már korosnak kezdett számítani, ideje volt hát új trónörökös után nézni. Ez az autó ...
Jaguar XJ-S 5.3 H.E. V12 - Egy szelet nagymacska történelem
Nem a C5 a Citroën zászlóshajója. Arra ott van az extravagáns, trés avantgárd C6, amiből igaz, hogy kevesebbet látni az utakon, mint Ferrari Dino-ból, mégis az a vezér. Ezzel ellentétben ámbátor, a nép tudatában a ...
Citroen C5 2.0 HDi Exclusive - Loeb hajója
Az idén nyáron bemutatott, új Swift-et volt lehetőségünk pár órában megismerni az első hivatalos menetpróbán. Első pillantásra a külsőben nem sok változás történt, ennek ellenére a sajtótájékoztatón ...
Suzuki Swift 2010 - Menetpróba
A Vespa szó hallatán, mindig egyfajta lúdbőröző izgalom szalad végig rajtam. E név tökéletes asszociációja a méltóságteljes és sallangmentes kultúrának. A Vespa az egyik legmeghatározóbb jelenség a ...
Vespa LX50 - A legkisebb darázs
A Kawasaki is megcsinálta - a manapság divat receptnek számító – menüjét: végy egy jó naked alapot, amiben már egy haladó számára is kellően erős motort találsz; körítésként feszítsd rá fel sport sorozatod ...
Kawasaki ER-6f - Nindzsának öltözve
A Subaru Justy – Suzuki Swift/Ignis négykerék-meghajtású koprodukciója kútba esett a kapcsolat megszakadásával együtt. A Justy elpuhult és összkerékhajtás nélkül, házon belül a Daihatsu-tól kapott kasznit; csak ...
Suzuki SX4 1.6 GS 4WD - Négykerék, az négy kerék!
Ez alkalommal a Vespa 300-as motorjával szerelt, Nexus került az ítélethozó kalapács alá. A GTS retrós-klasszikus vonalaival ellentétben, itt a belső köré egy sportos és vagány jelzőkkel illethető robogót ...
Gilera Nexus 300 i.e. - Itt a piros, hol a piros
Jobb, ha az 1922-ben alapított Derbi nevet, minden kezdő- és újrakezdő memorizálja agytekervényeibe. A gyártó modellpalettájának jelentős hányadát, 50 ccm-es és 125 ccm-es motorok teszik ki, melyek között kivétel ...
Derbi Adventure 125 - Kicsiknek és nagyoknak
Az új C3-as kezd elindulni azon az úton, amivel jóvá teszi az előd helyrehozhatatlannak látszó bűneit, melyet a Kacsával követett el. Az első C3-as, egy a Mini által kitaposott ösvényre lépett, csak azzal ...
Citroen C3 1.4 VTi Collection - A csorba kiköszörülve
Rögtön egy találós kérdéssel kezdeném! Mi az: fekete színű, tele van króm díszítéssel, hatalmas kerekei vannak, alig fogyaszt három litert, kevert üzemanyagot használ és a szabadságot hirdeti? Nem, nem egy új ...
Szabadságot a népnek
A Piaggio palettáján nem kevesebb, mint 16 éve szerepel az NRG. Ezt a modellt tekinthetjük a Piaggio 50-es kategória csúcsának. A levegőhűtéses blokkal rendelkező és hátul dobfékkel felszerelt DT modell kimagaslóan ...
Piaggio NRG Power 50 DT - Ha kell egy kis energia
Valaha ő volt az úttörő - kevés túlzással a mai 1000-es, csupasz izompacsirták elődjének is tekinthető. Az első sorozat a gixxer kultusz királyának, a legendás 1100-asnak a blokkja köré épült. Azóta, komoly ...
Suzuki GSF 1250 Bandit ABS L0 - Volt banda-vezér
Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan autó van, amiért a világ minden szegletén ujjong a média. Még a javarészt, valamely importőri lobbitól függő magyar topsajtó is egy emberként tapsol a Mazda színpada ...
Mazda MX-5 1.8 20. Jubileum - Élő fémváz a szöveten
Adott egy kiváló motor és adott egy, a kategóriájában kifejezetten szép vonalvezetésű kaszni, melynek belső variálhatósága és praktikuma kimagasló. Maradva a család szentségénél, bizonyára mind hallottuk már ...
Peugeot 5008 1.6 THP Premium - Sportos családalapító
Hová korcsosodik a világ? Az autók között természetes, hogy vannak automata verziók, ismerjük hátrányukat, és az előnyüket is. Egy-egy példány váltáskultúráját, a sofőrök 90%-a nem tudná reprodukálni. ...
Aprilia Mana 850 - Cipő-fetisiszta kanyarvadász
Manapság kihalóágon vannak azok a járművek, melyeknek a lángját az élvezet spiritusza táplálja. Különösen veszélyeztetett fajtával állunk szemben akkor, ha nem tízen-és húszon milliós járművekre kalibrált ...
Suzuki Swift 1.6 Sport - Kismenő
Az elején egy igen érdekes kijelentéssel kezdeném, melyet egy BMW bemutatón halottam. Az ottani ügyvezető a beszélgetésünk előrehaladtával kijelentette, hogy „kétfajta ember létezik, az egyik akinek már van ...
BMW X5 3.0d - Villantós second hand
Rögtön az elején le kell szögezzem, hogy az RM-X nem a DR-Z utód modellje. A DR-Z által kitaposott sikerszériát képtelen lesz megismételni, és nem azért mert annak a tudásnak a híján van, egyszerűen csak nem az ...
Suzuki RMX 450Z L0 - Nem DR-Z!
Európa más országaihoz képest Magyarországra csak közel egy éves csúszással érkezett meg az öngyulladós verzió. Mivel a 2.2 diesel motorral szerelt modellekre nem látnak fizetőképes keresletet, ezért csak a kis ...
Mazda 3 Sport CD109 TX Plus - Az ideális hármas?
Bevallom, első pillanatban még idegenkedtem kicsit a gondolatától, hogy beszálljak ebbe a kicsit talán túl trendire és fiatalosra sikeredett cseppalakba, de a tesztidő végére határozottan összerázódtunk.
Suzuki Splash 1.2 GS - Üdítő csobbanás
Legszívesebben kiütöttem volna ennek a higgadt természetű keménylegénynek a fogát egy jó állcsúcson vágással, hogy tényleg igazán véresszájú fenegyerekké változzon. Lehet, hogy a verekedős szálkás ...
Aprilia Tuono 1000R - Villám nélküli mennydörgés
Abban a dologban szerintem mindenki egyetért velem, hogy a Suzuki olcsó és tartós autókat gyárt. Sok korosztályt szolgál a mai napig a már leköszönt régi Swift - és fogja ezt tenni még hosszú ideig a megölhetetlen ...
Suzuki Grand Vitara 3.2 V6 AT JLX-EL - Véhat, ez is a mi autónk
Mivel a családban az egy főre jutó ökológusok száma nálam a legmagasabb, a szerkesztőségben kézenfekvőnek érezték rám osztani az ítélethozó szerepét erről a szokványosnak nem igazán nevezhető robogóról. A ...
Piaggio MP3 Hybrid - Háromkerekű zöldség
Briliáns, tökéletes és utánozhatatlan, ezek a szavak ismétlődnek a fejemben, amikor becsukott szemmel erre a suhanó szoborra gondolok. Kevés olyan jármű akad, ami őszinte mosolyt csal az arcomra és gyermeki rajongást ...
Vespa 300 GTS Super - Retro szerelem
Szerkesztőségünknél az igazi terepjárók egyike, a Mitsubishi Pajero harmadik generációja járt használt teszten. Nagy érdeklődéssel vártuk, hiszen az 1999-es változathoz képest a jelenleg futó modellen nem sokat ...
Mitsubishi Pajero 3.2 DI-D GLS Wagon - A Terepjáró
Igen! Jelen vagyok aszfalton minden formában, kettő-, és négykeréken, sőt a levegő sem áll messze tőlem. A mostani tesztben a levegő és a föld volt a két elem, mely között repültem és suhantam. A Suzuki RM-Z 450 ...
Suzuki RMZ 450 L0 - Sárga kakas
A Peugeot érezhetően sokat foglalkozik a modellpalettáján tátongó rések betömésével. A kétpetéjű ikertestvér, a 3008-as is egy űrt töltött ki, de egy közepes méretű egyterű modell mindennél jobban hiányzott ...
Peugeot 5008 2.0 HDi Premium - Oroszlán karaván
Aprilia igazi „all in one-ja” a 2008-ban bemutatott Dorsoduro, ami egy supermoto, funbike, kicsit túra, kicsit enduró öszvér. Ez az a szó aminek hallatán mindenki legyint, hogy „mindent akar és közben semmit sem tud ...
Aprilia Dorsoduro SMV 750 - A vaDORZÓ
Kettőből egy megvolt - mondhatnánk -, hiszen a most tesztelt Audi A6 3.0 TFSI S-Line autóból - ha minden igaz - csak kettő van az országban (újonnan, ezzel a felszereltséggel). Kijelenthetem, hogy rendkívüli élményt ...
Audi A6 3.0 TFSi Quattro S-Line - Rejtőzködő erő
Magyarország, azon belül is Budapest úthálózata és kőfejű autósai (tisztelet a kivételnek) egyes alára vizsgáztak ismét, de ne csüggedjünk, robogózni még mindig csillagos tízes a városban. A kis SR 50R ...
Aprilia SR 50R Biaggi Replika - Kis jampec
A NAGY testvér, kisöcsikéjével izzasztottuk meg egymást a tavasz kezdetén. Érzelmeket – na azt ki tud váltani az emberből ez a nagytestű, növényevő batár. Nem tudom, hogy említettem-e már, de a mamut agyarait ...
Suzuki M1500 Intruder - Mamut a porcelán boltban
Ezen a héten ismét egy újdonság járt nálunk: az új Polo. Motorja méretéhez illően kicsi: 1.2 TSi. Ismeretlen ismerős, mondhatnánk, hiszen a múlt héten a Golfot teszteltük eme motorral, lényeges különbség ...
Volkswagen Polo 1.2 TSi Comfortline - Városi versenyző
Kitűnő reklámfogás volt a Fordtól, hogy a Casino Royale című James Bond filmben mutatták be az új és minden idők legjobban sikerült Mondeoját. A szokásos bejátszással kezdődik a film, Daniel Craig a 007-es ...
Ford Mondeo 2.0 TDCi Trend - James Bond is válságban
Nálunk járt a Volkswagen Golf VI generációja a miniatűr 1.2 TSI motorral, melynek neve már hosszú évek óta gyakorlatilag önálló csoportot képvisel a középkategórián belül. Nézzük hát, miben tudtak változtatni ...
Volkswagen Golf 1.2 TSi DSG Trendline - Csendes kategória teremtő
A múlt hétvégén minden igazi motoros szemébe reményt csaló napsütéses időben volt részünk, így mi is gyorsan kipróbáltuk első tesztmotorunkat. Mivel a gyári tesztgépeket még ilyen időben nem igazán adják ki, ...
Suzuki Burgman AN 650 - Mindenre jó?
Közeledik a tavasz, halántéki verőereink már a 15-20 C° nyitott tetős szezon ritmusát lüktetik. Bár tesztünkkor még korlátozottan voltak adottak az ideális feltételek a langyos szellők simogató fuvallataira, ennek ...
Jaguar XK8 4.0 Convertible aut. - Arisztokrata Cicus
Be kell vallani, hogy a Mazda szlogenje a zoom-zoom (értsd: brumm-brumm) a jelenlegi paletta esetén csak az MX-5-re és a tesztünkben szereplő Mazda 3 MPS-re húzható rá. Európában másodvirágzásukat élik a hot hatchek, ...
Mazda 3 MPS 2.3 DISI Turbo - Bestbuy kisördög
Szerkesztőségünknél ismét egy kuriózum járt, egy Volkswagen Phaeton, melyről előre kijelenthetjük: egy méltánytalanul elhanyagolt jármű a kategóriájában.
Volkswagen Phaeton 3.2 V6 - Sejtelmes fényesség (használt teszt)
Amikor a Citroën a C3-ast 2002-ben bevezette, mint a 2CV (Kacsa) utódjaként aposztrofált típust, nagy reményeket fűztek hozzá. Az ováció kisebb volt a vártnál. Nem ismételte meg ősének sikereit, amit annak ...
Citroën C3 Picasso 1.6 HDi Collection - Nem kacsa
Most hogy megjött az új 5-ös BMW elővettünk egy használtat, hogy felelevenítsük az autó egyik evolúciós lépcsőjét. Tulajdonosától szubjektív betekintést kaptam az autó buktatóiról és használati ...
BMW 525D Touring aut. - Egy levetett Armani (használt teszt)
A Peugeot kicsit későn kapcsolt, pedig úttörésben az elsők között szoktak lenni. Igen, a 4007-es terepjárója után elkészítette - manapság igen nagy népszerűségnek örvendő crossover modelljét - a 3008-ast. ...
Peugeot 3008 1.6 HDi Premium - A crossterű
Igen, jól olvasták a címet, de most kivételesen nem a Pápát állva szállító, guruló üvegkalitkára gondolunk, amit azért - valljuk meg őszintén - egy ara papagájon kívül más nem nagyon irigyelne meg. Nem, nem ...
Lancia Thesis 2.4 JTD Emblema - A Pápa autója (használt teszt)
A nálunk járt tesztautó 1.6 HDI 90 LE-s verziója a legjobb kombináció a Tepee esetén, dízel motorja a lehetséges teljesítményválaszték közepén foglal helyet. A 75 LE-s verzió alulmotorizált ehhez a tömeghez, a ...
Peugeot Partner Tepee 1.6 HDi Premium - Családi mindenes
Nálam teljesít szolgálatot - nem régen van tulajdonomban - ez a zseb-terepes. Afféle mankó-autónak vettem a téli időszakra, mivel a leendő új jövevényem - ami tavasszal várható -, nem az a kifejezett négy évszakos ...
Geo Tracker 1.6 aut - Kanadai Vitara (használt teszt)
A manuális váltós 2.0 benzin motor, minden esetben rendelkezik az i-STOP rendszerrel. Egy Mazda3 Sedan i-stop jelen esetben tesztünk alanya, lássuk mit tud.
Mazda 3 Sedan 2.0 MZR DISI i-STOP - Az i-Stopoló
A ráncfelvarráson átesett CX-7 járt nálunk, amely esetében a legnagyobb újítás, hogy az orrában már a márka friss diesel motorja ketyegett. Nagy kíváncsisággal vártam az autót, ami benzin-turbó kombinációban ...
Mazda CX-7 2.2 CD173 Challenge - Diesel Crossover
A Skoda felfelé ívelő pályáját, mi sem mutatja jobban, hogy az olyan, bárki által emészthető modellek után, (pl. régi superb, octavia) amit a vw konszern erősen bekorlátozott évek után, elő mertek rukkolni egy ...
Skoda Yeti 1.8 TSI 4x4 Experience - Havasi Gyopár
Az új forma végre elrugaszkodott a levetett passat köntös méretre igazításától. A frontrész megnyerő - melybe egyesek bmw-t látnak - , míg a mindenkit megosztó hátsó kialakítás kissé sutára és átgondolatlanra ...
Skoda Superb Greenline 1.9 TDI - Spóroló tér
Az amerikai piacon kapható Pontiac Solstice/Saturn Sky testvér duó európai Opel megfelelője, melyet a Corvette által ihletett vonalvezetés jellemez. Adott egy nyitható tetejű sportkocsi – természetesen ...
Opel GT 2.0 Turbo - Sárga villám