Trendi targa?!

Kabriónak látszó, de valójában targa tetős szösszenet a Wind. Aki ezt a modellt roadsternek nevezi, az csupán a kétülésesek definíciójának ragadja ki egy részét, valódi mögöttes tartalmával nincs tisztában. Bizonyítja ezt többek közt az is, hogy a roadster - a Wind-del ellentétben - jellemzően hátsókerekes. Maradjunk hát annyiban, hogy a Wind egy targa.

A frontrész egyértelműen Twingo, a far a már-már kiváló Laguna Coupét idézi - mindezeket kevesebb, mint 4 méteren megvalósítva. Az összkép merész, de azt hiszem, kristálytisztán előttem van a vevőkör, aki sikítva könyörög azért, hogy a Wind forgalmijában az ő neve „feszítsen”.

Kivételesen nem alkotnék véleményt, s döntse el ki-ki magának, hogy a formanyelv mennyire megnyerő számára, az azonban a napnál is világosabb, hogy a Wind a női szívek elrablására született.


Hájas rigó'

Az alig 3.8 méteres hossz ellenére tetemesnek mondható, majd' 1200 kg-ot nyom a mérlegen. A 9 kg/ lóerő arány alapján még lehet okunk a bizakodásra, de a 6750 rpm-nél jelenlévő 133 ló, és 4400-nál csúcsosodó 160 Nm egyáltalán nem vág hanyatt. De sebaj, ha forgatni kell, hát forgassuk, hadd menjen. A 9.2 másodperces ’nullaszázat' mégsem érezni, s a gyár által megadott 201 km/h végsebesség teljesítését semmilyen körülmény között sem voltam hajlandó „megreckírozni”. Van olyan blokk, ami pörgéskedve ellenére nem kezd exponenciális módon az üzemanyag vedelésébe, ám sajnos a Wind esetében ez a számítás sem helytálló! Pörgetve, nyomaték- és lóerő-csúcs közötti tartományban használva korhely módon nyugtatja a befecskendezőit. Feltételezve azt, hogy ínyére van a hajtós stílus, egy pillanatra sem sikerült az átlagot 10 liter alá vinnem, ami abban az esetben nem lenne baj, ha ezt legalább értékelhető dinamikával honorálná.


Azt hihetnénk, hogy...

..de nem! Sajnos csak egy megdőlt feltételezés marad, hogy a külső kissé pimaszos kivagyisága alapján, a beltérben is hasonló a formai egyéniség. A dodzsem kormány az első és legszembetűnőbb momentum, amit a vezetői ülésbe foglalva konstatálunk. A bőrülések kipipálása nélkül, kissé snassz és az árcédulához méltatlan belső tárulna elénk. A tárolórekeszek hiányát az ülések mögötti öblös méretű rakodóhely próbálja kitölteni, ami egy a női nem számára készült mini targa esetén valószínűleg nagyon csekély. A sok ’csipp-csupp’-nak semmi egyéb lehetőség! Se pohártartó, se a mobil számára kialakított rekesz, se egy könyöktámasz, amibe a sertepertélő udvarló szeme elől rejthetnék el intim titkaikat. A kiskategóriás belső kissé lohasztó összképe egy több mint 5 milliós autónak. Ez így nem járja.

Renault Sport?

Megkockázatom, hogy a volt Alpina mérnökök megbíztak egy remekbeszabott desinger csapatot a formavilág megtervezésével, s az avantgardosan sportos külső abszintfürdős örömtánca után úgy emlékeztek, hogy a komponenseket tökéletesen a helyükre tették. A motor, mint már említettem nem hozza az elvártat, ami nem is a lovak száma miatt teljesít halványan, csupán valamit igencsak „elhangoltak” rajta. Pedig nem lett volna lehetetlen, hiszen vannak 120-130 lóerő körüli élménybombák a piacon. Sajnos a kissé steril érzetet nyújtó kormányzás, s a csapnivalóan pontatlan és rosszul áttételezett váltó sem lesz segítségünkre. Ugyan miért kell több mint 4000-et pörögnie egy ilyen motornak 130 km/h-nál az utolsó fokozatban???

Gondolhatnánk, hogy maj’ kanyarodik, mint az isten nyila! A futómű feszesnek is érződik, amiben a kemény rugózás mellett a hatalmas peres kerekeknek van még nagy szerepe. Ezek pedig szép remények, egy forszírozott kanyar bevételére, de a Wind könnyen kihozható a sodrából, s tolakodóan alulkormányzottá válik. Ráadásul a Renault-tól alapesetben megszokott, jól adagolható és hatásos fékrendszert ugyancsak nélkülöznünk kell.