Az első generáció hivatalosan 2002-ben debütált. Azóta a Mazda 6 hosszú utat tett meg és így visszatekintve sem volt oka a szégyenkezésre. A dinamikus forma, a tetszetős utastér és a jellemzően versenyképes ár mindig erős hármast alkotott. Ezúttal már a harmadik generációt nyúzzuk (a második 2006-ban érkezett) és a Mazda 6 ismét újjáéledt, méghozzá úgy, hogy nem mutatott megalkuvást sem a konstrukció, sem pedig a mostanra kialakult egyéniségében, melyet immár jól ismer a közönség is.
A
Mazda 6 sorozatából már járt nálunk két változat, akkor lehetőségünk volt a
Mazda saját fejlesztésű
dízelmotorját kicsit jobban megismerni.
A 163 lóerős kivitel minden szinten kivívta elismerésünket, ezért nagyon vártuk a 180 lovas nagytestvért.
A 17 plusz lóerő azonban csak leírva tűnik többnek, mint az életben. Nem éreztem úgy, hogy ennyivel nagyobb lenne a ménes. A méretes kasznit persze könnyedén mozgatja a már 1,800 RPM-től rendelkezésünkre álló 400 Nm nyomaték, de a név alapján is joggal
várt sportos hangulat elmarad.Nagyságban nagyAmiben felveszi a
versenyt a szegmens többi résztvevőjével, az a
kombi létére is nagy és remekül kihasználható csomagtér. Az
alap 519 liter hétköznapi használatban mindent elnyel, a hátsó üléssor előre-ejtésével létrejövő 1,751 literes raktérrel pedig már egy komolyabb költözés is kevés
fordulóval kivitelezhető. Az ejtés nem elírás, a karakuri rendszer egyetlen kar meghúzására, varázslatos módon tünteti el a háttámlákat, minden külső beavatkozás nélkül. A gyerkőcöt azért nem árt előtte eltávolítani az ülésről.
Az új Mazda 6 belső
kialakításról már áradoztunk az összehasonlító
teszt kapcsán, így erre itt most nem térnék ki, csak néhány kiegészítést tennék. Az egyik ilyen a csúszó könyöktámla, mely remekül eltalált darabja az
utastérnek. Nem zavarja a kézifék használatát, a váltásnál kellemesen támasztja a karunkat és még pakolhatunk is bele. A műszerfalon
kissé nagyvonalúnak ítéltem a 260 km/h-ig számozott sebességmérőt, hiszen a gyártó 216 km/h-ban állapította meg a Sportkombi maximális sebességét.17 lusta lóA 2183 köbcentis, 180 lóerős és 400 Nm motor papírforma szerint
ugyebár 17 plusz lóerőt és 40 Nm ráadás nyomatékot kellene jelentsen.
Ez a 17 ló azonban vagy alultáplált és kehes, vagy igencsak aluszékony típus, hiszen se nem erősebbnek sem pedig dinamikusabb nem éreztük a kombit. A
Mazda brosúrájának tanúsága szerint a Sportkombi 8,7 mp alatt gyorsul 100 km/h-ra álló helyzetből,
ami elhanyagolható különbség a 163 lóerős motor tudásához képest,
utóbbinak 9,2 mp kell ugyanehhez. Nálam nem tűnt annyira sarkosnak a különbség, mint ami ezekből a számoktól várható lenne. Szó se róla, nem rossz darab, hiszen a harmadik és negyedik fokozatban is remekül reagáló autóval az előzés gyerekjátékká válik.
A hatfokozatú kézi váltó itt is hozta a formáját és remekül szerepelt, a pontos kapcsolás és a rövid váltási út kiváló manőverezhetőséget biztosít.
Fordulékony hajóBár az autó majd' 4,8 méter hosszú, ez cseppet sem nehezítette meg a dolgomat a városi
forgalomban.
Kombi felépítése ellenére könnyen és lendületesen cikázhatunk. Egyedül a hátrafelé kilátás sínylette meg a
kialakítást, ráadásul a B oszloptól hátrafelé az összes ablak sötétített.
Ha viszont igazán hazai pályát akarunk, irány az autópálya. Ez az a hely, ahol a
Mazda6 Sportkombi igazán az elemében van; a komfortosságának és teljesítményének egyensúlya itt érezhető a legjobban.
Az úttartása az elől keresztlengőkaros, hátul független többlengőkaros rendszernek hála olyan vezetési élményt biztosít, hogy az embernek az az érzése támad, képes lenne a térképről is leautózni. Ebben alapvetően támogatja a visszafogott fogyasztású erőforrás, mely
7 liternél többet nem nagyon fog inni kérni.
Kiadósabb országúti túrák alkalmával akár 20 kilométert is megtehetünk egy liter
gázolajjal (5 l / 100 km),
ami mind a környezetünk, mind a pénztárcánk szempontjából igen üdvös tulajdonsága az autónak.
Ez a motor csak a GTA felszereltségi szinten érhető el, ami egyben azt is jelenti, hogy minden földi jóval alapból fel van szerelve az autó. Az indítás kulcs helyett gombbal történik, 18" könnyűfém felniken gördül és tetőspoiler, alumínium pedálok illetve piros/kék megvilágítású blackout kijelzők dobják fel a kombit. Extraként még hozzácsaphatunk tetőlégterelőt, világító küszöblécet Mazda logóval, gyerekülést vagy kutyarácsot, hogy csak néhányat említsek a hosszú listából.