Egy előd utódja

A Suzuki Alto nálunk elsősorban az indiai licenc változat, a Maruti jóvoltából lett közismert. Az autó tehát ilyen tekintetben a Maruti örököse, ez több helyen is megerősítést nyer: először is szintén Indiában gyártják, másodsorban egyetlen felszereltségi szint létezik belőle, mindössze pár tartozék választható extraként, mint a tesztautón is látható könnyűfém felni, a tolatóradar, vagy a sok bosszúságtól megkímélő ajtó díszléc, mely egyben ütközésgátló is. Az alapfelszereltség viszont már önmagában is rengeteg finomságot tartalmaz, így az ABS, szervó kormány, első elektromos ablakemelő, MP3 hifi, négy légzsák és a manuális klíma is mind jár a 2,4 millió Forintunkért.

Terelésre teremtve

Az autó nagyon könnyen vezethető, egyértelműen városi cirkálásra lett kitalálva. Az elektromos kormányrásegítést igazán eltalálták, lassú tempónál könnyen terelhető, nagyobb sebességnél viszont jó az egyenestartása, olyan érzetet kelt, mintha hidraulikus változattal lenne dolgunk. A nagyobb menetstabilitás a kanyarokban is jól érezhető, szinte semmit nem billeg az autó egy merészebben vett forduló során sem, ami a dinamikus motorral karöltve közel élményautózást tesz lehetővé. Ez a meglehetősen keményre hangolt, hátul merevtengelyes futómű azonban kellemetlenül pattogóssá teszi az Alto-t az útegyenetlenségek leküzdésének mindennapi harcában, különleges tekintettel Budapest útviszonyaira, de az autópályán is bizonytalanságérzetet okoz. Ha csemeténk utazási betegségre és hányingerre hajlamos, érdemes hosszútávú szerződést kötnünk a Dedalon-t gyártó céggel, ugyanis az üléskárpit sem olyan könnyen tisztítható. Az elől tárcsa-, hátul dobfék finoman adagolható és ha szükséges, az elektronikus fékerőelosztóval kombinált blokkolásgátló rendszer segítségével az autót gyorsan megállásra bírhatjuk.


Öt ajtó, a hagyomány az hagyomány

Kívülről kedves, színes buborék az új Alto. Nincsen benne semmi hivalkodó, összességében mégis egyéniség, melyben fontos szerepet játszik a határozott hűtőmaszk, a buborékszerű, kerekded fényszóró és az egymás hátán ülő, kör alakú hátsó lámpák. A formatervezők igencsak kitettek magukért, ami nem is csoda, hiszen erős mezőnyből kell kitűnjön a miniautó. A tömeg összhatása stabilitást és dinamizmust sugall, amit meg is kapunk a volánja mögé ülve.

A Maruti örököse egy tekintetben mindenféleképpen hagyományörzőnek tekinthető, ez pedig nem más mint az ötajtós kialakítás. Legyen akármennyire is kicsi az autó, mely jelen esetben 3,5 métert jelent, négy átlagos felnőtt ember, ha nem is táncolhat, de elfér benne, sőt mindenkinek jut saját ajtó is. Széltében sincs ok a panaszra, még a hátsó traktusban is van annyi hely, hogy megtermett férfiak akár hosszabb távon együtt utazzanak, bár egy rázósabb útszakaszon valószínűleg súrolja a fejük a tetőkárpitot. Az ő kényelmüket szolgálja az ajtóban okosan kialakított palacktartó is, mely egészen méretes flakon befogadására és megtartására is alkalmas.

Bár öt ajtónk van, ablakok terén már nem állunk ilyen rózsásan. Az elől elektromos vezérlésű ablakokat ki-ki csak a saját oldaláról tudja kezelni, a vezetőnek át kell nyúlni keresztben az autón, ha a jobb oldalról szeretne levegőhöz jutni. A hátul ülők helyzete még mostohább, nekik csak két billenő fül jutott letekerhető ablak helyett. Itt szeretném megjegyezni, hogy a prospektusban szereplő Alto hátsó ajtajain is rendes ablak látható, ami valószínűleg a kicsit több extrával felszerelt nyugat-európai változat lehet. Nálunk ezt extraként sem kérhetjük


A belső kialakításra a költséghatékonyság egyértelmű hatással van. A kicsit vérszegény, szürkés-feketés hangulatú, kopogós műanyag, bár itt-ott mintha elállna, rendesen össze van szerelve és nem kezd énekelni még autópályán sem. A műszerfal nemesen egyszerű és könnyen áttekinthető, menet közben gyakorlatilag a kilométerórára és az üzemanyagszintet, megtett kilométereket és pontos időt összefoglaló kvarckristályos kijelzőre korlátozódik. A kilométeróra körüli pályán keringenek az egyéb visszajelzések, ezek azonban alapesetben sötétek maradnak. A spártai egyszerűségből hiányzik a fordulatszám mérő, mely extraként sem rendelhető.

A középkonzol felső részét foglalja el az MP3 lejátszásra is alkalmas hifi berendezés, ez ezüstözött, kevéssé lekerekített gombjaival meglehetősen elüt az alapdizájntól. A vezérlés mindenhol egyszerű és egyértelmű, öt perc alatt megtanulható minden funkciója az autónak - bár ebből valóban nincs sok. Kicsit meglepődtem a kesztyűtartót kiváltani hivatott zsákszerű nyíláson az anyósülés előtt. Én biztosan elvesznék benne egy idő után, de az autó célközönségének számító hölgyek valószínűleg ugyanolyan remekül kezelik majd, mint a női táskát, melynek rejtélye hosszú ideje foglalkoztatja az emberiség erősebbik felét.


A csomagtartó az a hely, ahol az utastér relatív tágassága visszaüt. Itt is jut hely néhány szatyornak az alap 129 literrel, ha azonban ennél többre van szükség, kényszerű választás elé állít bennünket az osztás nélküli háttámla: utas vagy 367 literes (max. 774 literes) raktér. Sajnos extraként sem kérhetünk osztott hátlapokat. Ha azonban ketten elegek vagyunk a bevásárláshoz, az üléstámla előredöntésével sík felületet kapunk, ami a három megközelítési lehetőséggel alaposan leegyszerűsíti a pakolást. Jó pár apróság bezsúfolható a pótkerék mellé is, mely ez alatt a sík alatt, egy lap felemelésével kerül napvilágra.

Városi minicirkáló lévén, az Alto a körömlakkok minden árnyalatában pompázik. Nyolc vadabbnál-vadabb fantázianevű szín közül választhatunk vásárláskor. A teszt idejére jómagam a legkevésbé férfias, pinkes-mályvás hangulatú, „Hajnalpír/gyöngymetál” színű változat kulcsait kaptam meg, mely egyébként úgy tűnik az Alto reklámszíne is egyben, a plakáton és a prospektusban is ez az árnyalat szerepel. A tesztautó átvételekor a Suzuki importőr kaján vigyorral annyit mondott átadáskor: „Csak mosolyogj és integess!”. Feszengve foglaltam helyet az élénk színű csöppség volánja mögött, de szerencsére gyorsan konstatáltam, hogy az autó árnyalata elsősorban kívülről szembeszökő - innentől bátran tudtam koncentrálni a valódi Alto-ra a "fel-szín" alatt, a látszat ugyanis - ahogy ezt már oly sok esetben tapasztalhattuk - ismét csal.

kicsit Mito-s

A küllemből adódóan természetesen akadtak nézeteltérések az utakon is. Elvégre joggal gondolhatta a Ford Transit vezetője az M3-as bekötőnél, hogy egy ilyen rózsaszín csöppséget nem szabad maga elé engednie, hiszen biztosan útban lesz neki a későbbiekben. Erre a téves képzetére persze ott helyben rácáfoltam, utólag is elnézést kérek, ha ezt ő megalázónak érezte, remélem azért nagyon nem vette zokon.



Dinamikus forma kontra kilátás

Ahogyan azt már említettem, belülről valóban nem sokat látunk az autó külsejéből. Ez nem rossz, ha nem szeretjük az autó színét, viszont kellemetlen, ha nem csak sejteni akarjuk merre is van az autó orra.
Az övvonal is talán egy kicsit túl merészre sikerült, hiszen jelentősen korlátozza a kilátást oldalra. Hiába olyan kicsi az Alto, hogy egy kispolszki helyére elférjen, kellő rutin hiányában ez sovány vigasz lesz. A tolatóradar sem jelent megváltást, velem is sokat veszekedett, ha csak nem lakunk steril környezetben – a belógó borostyánlevélről, egy tollpihéről vagy a közelben tüsszentő egérről is éktelen pittyegés formájában szerzünk majd tudomást. Nem csak parkolásnál okozhat gondot a korlátozott kilátás, az A és B oszlopnál is jelentős a vakfolt és az imént említett, meredeken emelkedő övvonal miatt a kicsit mögöttünk lévő autó orra, vagy egy biciklis is észrevétlen tud maradni - egészen a reccsenő hangig, de akkor már úgyis túl késő. Egy szó mint száz, ezt az autót érezni kell, ha viszont ez megvan, zsebkendőnyi területen parkolhatunk és vidáman cikázhatunk egészen szűk helyeken is.


sajnos csak 3 csillag
Inkább kerüld ki, mint

A defenzív vezetési stílus mindenképpen javallt, sajnos az Alto, négy légzsák dacára is, csak három csillagot szerzett az Euro NCAP hivatalos töréstesztjén. Ez sokakat tántoríthat el a kisautóknál amúgy is jellemző hiányos biztonságérzet miatt, ami jelen esetben valamelyest indokolt is.

Kedvencem a kettes

Az 1,0 literes motorral - ahogy a főszerkesztő is megállapította - meglepően dinamikus az új Alto, ez részben betudható a könnyű felépítménynek. Ezzel az erőforrással a közel 100 kilóval súlyosabb Splash sokkal kevésbé vagány. Alapjáraton a 3 hengeres kiosztás miatt enyhe vibráció tapasztalható, de legalább tudjuk, hogy megy a motor, mert hangja ilyenkor nem sok van. Gázadáskor viszont kapunk visszajelzést, a kis háromhengeres karcos, de távolról sem kellemetlen zümmögéssel adja tudtunkra, hogy kész a startra. A teljes 90 Nm nyomaték már 3400 RPM fordulattól rendelkezésünkre áll és bár ez nem tűnik egetrengető adatnak, itt igazán lendületes az autó. Ebből az erőből csak akkor veszít, ha a klímát is bekapcsoljuk, arról nem is beszélve, ha felnőttekkel zsúfolásig tömjük, ilyenkor viszont erősen érezhető a visszaesés. A célközönség igényeit figyelembe véve, bátran mondhatom, hogy ők elsősorban a jobbik oldalával szembesülnek majd az Alto-nak.


A váltókiosztás remek, városban sem kell túl sokat variálni, egyesben 50 km/h, kettesben akár 100 km/h-ra is ki lehet húzatni – persze utóbbihoz már kellemetlen üveghang is jár és ilyenkor nem lesz ideális a fogyasztás sem. A váltókar, akárcsak a többi Suzukiban, könnyen jár és pontos. A teszthét alatt vegyes- és gyakorta nem túl benzintakarékos használat mellett is 6 liter maradt az átlagfogyasztása az Altonak, ami igencsak barátságos érték. Visszafogott használat esetén nem lehetetlen, hogy a gyári 4,4 literes fogyasztást is elérjük.