Igen! Jelen vagyok aszfalton minden formában, kettő-, és négykeréken, sőt a levegő sem áll messze tőlem. A mostani tesztben a levegő és a föld volt a két elem, mely között repültem és suhantam. A Suzuki RM-Z 450 L0-ást fogtam vallatóra és tettem a hengerfejéhez a „Desert Eagle-t”, hogy számot adjon tudásáról.
csupaszon
Laikusok számára nem észrevehető változáson esett át az RM-Z L0 a K9-hez képest. Az „évváltáskor” szokásosnak mondható nüansznyi módosítások között azért akad pár, mely alapjaiban változtatja meg a motor viselkedését, ami jelen esetben nem konkrétan a blokk karakterisztikájára értendő.
Az első villaszög jelentős mértékben módosult, az RM-Z 450 a ló egyik oldaláról a másikra esett át. Az eddigi 25°30' majd 20%-kal nőtt. A jelenlegi érték majdnem eléri a 30°-ot, ami a konkurencia 27° körüli átlagát tekintve erős eltérés. A K9-es modell eddig alulmúlta a riválisokat, most az L0-ás túllicitálta őket.
A minden dimenziójában majd 10 mm-rel terebélyesedő geometria 25 mm-rel közelebb került a földhöz. Ez és a fenti első villaszög egyértelművé teszi a Suzuki törekvéseit, amelyeket a fordulékonyság javítása táplált.
A blokkot ért módosítás esetén nem kell alapjaiban megváltozott konstrukcióval szembenéznünk. A kipufogó szelepek és azok nyomóerejének módosítása az L0 esetén magyarázza a kompresszió viszony változását az előző modellévhez képest. Ehhez a mechanikai változáshoz szorosan kapcsolódik a láncfeszítő nyomórúd formájának és nyomórugó erejének megváltoztatása. A fojtószelep házban (KEIHIN FI 43 mm) található pillangószelep forgásiránya változott, amelytől jobb üzemanyag porlasztást remélhetünk.
Keihin FI 43mm - Yoshimura MX-Tuner
A „mode select” csatlakozó segítségével (ami az első híd között található) módunkban áll esős vagy magasabb páratartalmú körülményekhez igazítani krossz gépünket a „szegényebb” befecskendezési térképpel. Sajnos itt ezzel meg is áll a „kézzel” beállítási tudomány és a további finomra hangoláshoz szükségünk lesz egy Yoshimura MX-Tunerre ami kulcsa a tökéletes optimalizálásnak.
A hátsó lengőkar tengely csapágyazását megerősítették, ami az oldalankénti megduplázott csapágyak és ehhez eggyel több porvédő alátét használatában fedezhető fel. A jobban formázott berúgókar segíti a „lábtempót” az indulásnál vagy a bukfencezés után.
Most hogy megette minden kedves olvasó a változások száraz tápját, jöhet a szubjektív massza.
Miután a 450-es kategória a legvéresebb szájú terepen dakotázik, ezért csak óvatosan fogalmazok. A profik közül mindenkinek berögződött sztereotípiái vannak, vagy szponzori kötelességei. A változtatható villahidak, agysebész pontosságú versenyszerelők és tuning mesterek korában majd minden élvonalbéli gyártó terméke győzedelmeskedhet. Azonban ebben az esetben nem erről van szó. A széria verzióban megfelelő mennyiségű potenciál van ahhoz, hogy hegyezhető maradhasson és a Yoshimura kittekről még nem is nyitottam témát.
Az alapfutómű már-már endurósan lágy hangolású, mind az elejét mind a hátulját tekintve. Az „oda-vissza” tökélyre hangolható egységekkel egy komplett hétvége alatt minden bizonnyal megtalálhatjuk a stílusunkhoz megfelelő beállítást, de erre mélységében sem az idő sem a helyszín nem volt adott és akkor még csak egy típusú talajról beszélgetünk.
most tiszta, most nem
A meredek első villák a mandinereken szűken forduló stílusnak kedveznek. A szépen felépülő teljesítmény-maximum a felső leszabályzási fordulatszámig bezárólag jóindulatúan bontakozik ki. A nyomatékunk, ami 2500 rpm-től 4500 rpm-ig egy kisebb völgyben van, szépen kiegészíti a csúcsteljesítményt, ezért a 250 két ütemről átnyergelők sem fognak megijedni a selymes karakterű erőforrástól. A blokk rendkívül spontán módon veszi a lapot és a nyomtatékcsúcs felett is akad 2000 fordulatszámnyi „plusz egy lapátnyi” erő benne.
A hobbi krosszozással kacérkodóknak semmiképpen sem javaslom a 450-es verziót, számukra - a hamarosan általunk is tesztelt – 250-es négy üteműt ajánlanám. Aki a szupermoto szakág felé kacsintgat, megfelelő „alapanyagra” lelhet a RM-Z 450 személyében, ami a spontán gázreakcióval együtt erővel is meg tudja támogatni az embert egy hosszabb áttétel esetén is.
Összegzés
Rendkívül jó alapot jelenthet a profiknak és fél profiknak. A lelkes hobbistáknak megfelelő erősségű blokk és fordulékony futómű kialakítás mellett öröm lehet, hogy a piacon legkedvezőbb árú gépet birtokolhatják.
8/10
PRO
rendkívül fordulékony
selymesen erős blokk
ár
KONTRA
+ 5 LE jól jönne
Műszaki adatok
Motor
Lökettérfogat (ccm)
449
Furat x löket (mm)
96X62.1
Hengerek / szelepek száma
1/4
Sűrítési arány
12.2:1
Üzemanyag-ellátás
elektromos befecskendezés, Keihin FI 43 MM
Olajozás
félszáraz karteres
Méretek és Tömeg
Hosszúság/széleség/magasság (mm)
2190/830/1270
Tengelytáv (mm)
1495
Menetkész tömeg (kg)
112.5
Üzemanyagtank kapacitás (liter)
6.2
Ülésmagasság
955
Szabadmagasság
350
Erőátvitel
Váltó
5 sebesség
Kuplung
olajban futó, többtárcsás
Szekunder hajtás
DID 520MXV, 114 links
Váz, Felfüggesztés
Váz
alu
Futómű elöl
SHOWA 47 mm-es teleszkóp villák, pneumatikus/tekercsrugós, olajcsillapítással
Futómű hátul
központi rugóstag, Showa pneumatikus lengéscsillapítás