Amikor a Citroën a C3-ast 2002-ben bevezette, mint a 2CV (Kacsa) utódjaként aposztrofált típust, nagy reményeket fűztek hozzá. Az ováció kisebb volt a vártnál. Nem ismételte meg ősének sikereit, amit annak idején a Bogárhoz képest fél áron kínáltak. Az ezredforduló környékén a gyártók nagy retró lázban égtek, és sorra születtek a legendás ősök reinkarnációi. A Citroën C3 Picasso a Camionnette (Puttonyos Kacsa) utódjának tekinthető. Kíváncsiak voltunk, hogy sikerült-e neki kiköszörülni a csorbát, amit a C3 ejtett a legendás elődön.
A C3 Pluriel után, 2009-ben a Citroën C3 Picasso néven piacra dobta egyterűjét. A hamarosan érkező C3-mal már mutat hasonlóságot a Picasso, ellenben a régivel szinte semmit sem. Egyértelműen már az újabb vonalvezetésbe illeszkedő köntöst adták a kis egyterűre. Az autó vonalvezetésén alkalmazott négyzetes formavilág cseppet sem új keletű, a francia dizájnerek csupán az európai szem számára is emészthetővé tették azt a sarkok lekerekítésével.
Játék!
Mit ábrázol a kép? A válaszokat a hozzászólásokban várjuk! rajzolta: Frey Péter
minden jó választ, egy darab igyvezetunk.hu telefonra akasztható "fityuval" jutalmazunk
Az autót a szlovákiai Nagyszombaton gyártják, ott ahol a konszerntárs Peugeot 207-es is készül.
Október 19-én, Thierry Peugeot, a Peugeot SA felügyelő bizottságának elnöke, és Jean-Martin Folz a PSA Peugeot Citroën elnöke ünnepélyes átadás keretében felavatta a csoport új nagyszombati üzemét Szlovákiában. Az ünnepségen jelen volt Robert Fico szlovák miniszterelnök és Stefan Bosnák, Nagyszombat város polgármestere is.
"A nagyszombati gyár minden célkitűzésünknek eleget tett mind a gyárépítés, mind a munkaerő-felvétel és -képzés szempontjából", mondta Jean-Martin Folz, a PSA Peugeot Citroën elnöke. "A tervezett határidők betartásának és az első osztályú gyártási minőségnek köszönhetően a gyár kiváló kezdetek elé néz."
Ennyit és ne többet!
Tesztautónk a lista közepét elfoglaló Collection felszereltségi szintű, ami automata klíma csomaggal és MP3-as 6 hangszórós, kormányról vezérelhető egységgel volt megfejelve. Ez az extra nem csupán a duál klímát tartalmazza, hanem jár hozzá az aktívszenes szűrő, az esőérzékelős ablaktörlő, az automata fényszóró, a bőrkormány csiszolt fémdíszítéssel, valamint a follow me home (hazakísérő fény) is. Az utóbbi csomag ára a barátságosnak mondható 125.000.- forinton tanyázik. Ha tehetik, az örök sláger panoráma üvegtetőt is rendeljék meg vagy alkudják bele az árba.
Ismét jól teljesít
Az autóban - a már nálunk is többször jól teljesítő (Peugeot Partner, Peugeot 3008) - 1.6 HDi dízel egység található, amiről ismét csak pozitívan tudok nyilatkozni. Jelen verzióban 90 LE leadására képes, amivel kellemesen mozgatja a cseppet sem könnyű, ca. 1400kg-os hasábot. Alapjárattól terhelhető, rugalmas és kiforrott egységről van szó, ami kiegyensúlyozottan és kultúráltan teszi a dolgát, nem beszélve arról, hogy az étvágya egy anorexiás nőével vetekszik. Dinamikus használat esetén sem kér 6 liternél többet százon.
A motorhoz kapcsolt ötfokozatú egység jó kiosztású, nem hiányzik a hatodik. A fokozatok sokat ejtenek a fordulaton, olyannyira, hogy 65 km/h-ig ne is próbálkozzunk az utolsó ganggal. Ötödikhez tartozó fordulatszámok: 90 km/h – 2000 rpm, 130 km/h – 2750 rpm, 160 km/h – 3500 rpm. Sajnos a váltó követi a francia iskolát, ami annyit tesz, hogy kissé hosszú úton nem eléggé precízen jár a kulisszában. Ennek ellenére élhető darab, de nem a váltók gyöngye. A pedálrend megfelelő, a fék jól adagolható és harapós.
A futómű jó hangolású, magas építési mód ellenére sem dölöngél és nem szélérzékeny. A nagyon jó fogású, négy irányban állítható szervokormány nagyobb sebességénél kielégítő mértékben keményedik fel, nincsen okunk panaszkodni a „túlszervosításra”.
utas/tér
Az ülések jól párnázottak és oldaltartásuk is elégséges, hosszú úton sem bizonyulnak kényelmetlennek. A C3 Picasso-nál az A-oszlop által okozott holttér a nullához közelít. Amennyiben az autóban panoráma üvegtető is van, úgy abszolút üvegkalitkába érezhetjük magunkat. A kis egyterű csak külső méreteit tekintve mondható kicsinek, bent meglepően tágasra sikerült. Elől és hátul hatalmas fej- és lábtér áll rendelkezésünkre. A hátsó traktus az állítható ülések miatt tág határok között mozog. Segítségével választhatunk, hogy sok csomagot vagy 3 kosárlabdázót viszünk magunkkal az útra. Az ajtózsebek, az öblös kesztyűtartó és a sok-sok íves bemélyedés a műszerfal körül mind a kacatokat hivatottak elnyelni. A csomagtartó síkokkal határolt és jól pakolható. Az üléstologató rendszerrel minden esetben megtaláljuk a kompromisszumos megoldást és vész esetén az 1/3-2/3 arányban a síkba dönthető ülések is segítségünkre lehetnek. Apró figyelmesség és praktikum a csomagtér padlója alatti tároló, amit ritkán használt eszközeinkkel tölthetünk meg.
A digitális sebességmérő-együttes verőfényes napsütésben is könnyen leolvasható, mivel az hátulról a természetes fényt átengedi magán, melynek következtében fluoreszkáló hatása van.
letisztult, áttekinthető, gusztusos
A végére hagytam a habot a tortáról...
A képek, lehet, hogy nem adják vissza, de nagyon magával ragadó a beltér. Az anyagok válogatottsága, azon belül is a felület kiképzése és ezek kombinálása briliánsan sikerült. Kényszer-tapogatóvá tett engem is - többek között. A műszeregység vízszintes felületén végighúzódó, gyűrött hatású, puha anyag nagyon jól mutat, fényviszony függvényében palaszürke és barnás árnyalatokban játszik. A kormány bőrözése és a lecsapott, fémhatású alsó része nagyon kellemes összhatást ad. Itt-ott fellelhetünk gyöngyvászonra hasonlító felületeket a kormányon a Citroën logó körül és az ajtókon. Körös-körül hullámzó ívek, kis bemélyedések kényeztetik szemünket. Kiemelten örültem a matt felületeknek, amin nem marad nyoma az érintésnek. Lehet azt mondani rá, hogy komor a színhasználat, de komolyan mondom, üljenek be egybe és hagyják érvényesülni az ujjbegyeiket és a látó receptoraikat. Magával ragadóak ezek a gusztusos részletek.
Margitunkat ez a belső és külső vidámság olyannyira magával ragadta, hogy mint egy algaevő cuppant a Picasso-ra. Folyamatosan mosolyt csalt az arcára és ölelgetési kényszere támadt az autó láttán. Bűnügyi helyszínelők garantáltan több ezernyi simogató ujjlenyomatot találnának tőle a beltérben."Betolnám a garázsomba.....".
csak 4 csillag, ami a kemény géptetőnek tudható be (gyenge gyalogos gázolás)
Összegzés
Kevés az olyan autó, ami mosolyt tud csalni az arcomra. Üde szinfolt a C3 Picasso, és a teszt végére kényszer mosolygóvá váltam én is tőle. Depresszióra C3 Picasso-t mindenkinek!
Hát erre a képre azt vágjátok, hogy sok mindent rá lehet húzni.
na lássuk legyen mondjuk suzuki wagon r, mert hát ugye arra is nagyon hasonlít.
Egyébként jók a cikkek fiuk, csak így tovább én biztos olvasótok vagyok.
Hát erre a képre azt vágjátok, hogy sok mindent rá lehet húzni.
na lássuk legyen mondjuk suzuki wagon r, mert hát ugye arra is nagyon hasonlít.
Egyébként jók a cikkek fiuk, csak így tovább én biztos olvasótok vagyok.
2010.02.26. 12:54
mandy
köszi igyvezetunk a fityut, megérkezett a megadott cimre. jópofa.
várom a további cikeket.
2010.02.19. 21:02
end73
Fabula és zorro a válasz helyes! Külön grat zorronak :-) . Jár a fityu. Email-t várjuk az elérhetőséggel.
üdv
2010.02.19. 19:48
zorro
Szerintem a Citroen C3 Picassóhoz nagyon hasonlit
2010.02.19. 13:14
Fabula
Szerintem a mellékelt ábra egy Daihatsu MATERIA. A ferde övvonal egy-az-egyben olyan.