BMW 525D Touring aut. - Egy levetett Armani (használt teszt)
A+
A-
Most hogy megjött az új 5-ös BMW elővettünk egy használtat, hogy felelevenítsük az autó egyik evolúciós lépcsőjét. Tulajdonosától szubjektív betekintést kaptam az autó buktatóiról és használati értékéről. Utána jártunk, hogy megvan-e benne az a legendás összhatás, mint az E34-be, - amit sokak mind mai napig a BMW egyik legjobb konstrukciójának tartanak.
Haza vágyott a selection helyszínre
Nem tudom, ki hogy van a kombi kérdéssel. A praktikumon felül igen sok esetben vizuális élmény tekintetében is felveszik a versenyt a szedánokkal szemben. Ezt a nyugati közvélemény-kutatások is alátámasztják, ahol sok válaszadó szerint nem a jobb pakolhatóság/nagyobb csomagtér, hanem a szebb forma miatt tették a voksukat egy kombira.
Bangle átok?
A Bangle-féle vitatott formai világot, - amit a BMW 7-essel indított el - nem sokkal később, részben az 5-ösre is ráhúzták. Szerencsére elhagyva a tohonya hatást, ami a nagy testvért jellemezte, Davide Archangeli közreműködésével nyerte el végső formáját az E60-61. Archangeli nem kisebb cégtől, mint a Pininfarina-tól érkezett a bajorokhoz és a vérfrissítés megtette hatását. A forma tökéletesen ötvözte az eleganciát a sportossággal, és a kezdeti nehézségek igazi siker storyba csaptak át.
Legjobban a BMW csoportnál végzett munkája miatt ismerhetjük, ahol a tervezési részleg vezetőjeként olyan autókért volt felelős mint a BMW, a MINI és a Rolls-Royce.
Bangle az Ohio állam beli Ravenna-ban született és a Wisconsini Wausau-ban nevelkedett. Miután majdnem metodistának állt, Bangle végül az Art Center College of Design (Pasadena, Kalifornia) formatervezési iskolába jelentkezett, ahol tudományos fokozatú érettségit és Ipari formatervezési diplomát szerzett.
Bangle a karrierje építését az Oplenél kezdte. Az első munkája a Junior tanulmányautó belső kialakítása volt. Ezután átnyergelt a Fiathoz és a Fiat Coupé vezető formatervezőjeként dolgozott.
1992 október 1.-én ő lett a BMW történetének első amerikai vezető formatervezője ahol első munkája a Z9 Gran Turismo tanulmányautó volt. Az általa képviselt stílus fogadtatása sok ellentétet gerjeszett az autós formatervezés berkein belül is.
2009 február 3.-án Bangle bejelentette, hogy otthagyja az állását a BMW-nél és elköszön az autóipartól is, hogy saját formatervezési munkáival foglalkozhasson. A helyére Adrian van Hooydonk-ot szerződtette a cég.
Bangle munkája felfedezhető a teljes BMW sorozaton: az 1, a 3, az 5, a 6 és a 7 továbbá az X3, az X5, az X6, a legújjabb SUV-ok és Gina névre keresztelt tanulmányautó is mind magán viseli keze nyomát. Ezek az E81 / E82 / E87 / E88, E90 / E91 / E92 / E93, E60 / E61, E63 / E64, E65 / E66 és E53 modelleket foglalják magukban. Bangle csak "láng formázás"-ként emlegette a technikáját és valószínűleg ő az első dekonstruktivista irányzatú művész, akit autók formatervezésére szerződtettek. Ezt megerősíti az a tény is, hogy Bangle munkásságára - saját bevallása szerint - Frank Gehry építész volt a legnagyobb hatással.
A legellentmodásosabb munkája az E65 a 7-es sorozatból, mely erős kontrasztban állt a megelőző E38 generációjával, ami kifejezetten konzervatív stílust képviselt. A Time Magazine akkoriban a "legrosszab autó" címmel illette a farrész kiképzése és az iDrive miatt - mindezek ellenére ez volt minden idők legnagyobb számban eladott 7 sorozata.
na de, visszatérve...
ördögi angyal szemek
Az autó mai szemmel nézve sem fáradt még el (bár újat legfeljebb szalonokban láthat az ember), mégis csak időtállóbb, mint a régi X5 ami manapság egy könnyed vállrándításnál nem ér többet. Az idő igazolja, de talán képes lehet hasonló másodvirágzásra, mint az E30, amit hatalmas előszeretettel vesznek elő a drift rajongói és youngtimeresek itthon és külföldön is. Egy-egy megkímélt gyári állapotú E30 ára a németeknél közelít a 10 Millióhoz, ami több mint erős. Majd meglátjuk...
Tulajdonosnak szegeztem a kérdést: Miért pont E61 ?
"Az utóbbi 8 év termése E34 25i 4 kerék -> Passat V6 TDI 4MOTION -> utána vissza BMW-re (E61)
Kényelem, vezetési élmény - ez az autó kényeztet engem. Messze meghaladja a kategóriájának átlagát: a beltér anyaghasználatban, a csöndes utastér és a motor járáskultúra tekintetében. Mivel a fél életemet úton töltöm - gyakorlatilag többet vagyok az autómban mint otthon -, ezért számomra az itt kapott luxus nélkülözhetetlen.
Külsőleg és belsőleg az aprólékos kidolgozási minőség pompás. Olyan számomra emiatt az autó, mintha egy jól berendezett dolgozószoba lenne. Minden kézre esik, kényelemes és letisztult. Az i-drive kezelése rövid megszokás után pofonegyszerű.
Az életem folyamatos rohanás, nekem sokat számít ha 2 órával többet alhatok egy müncheni tárgyalásra indulás előtt, ez az autó tartósan nagy utazósebességre képes, a 200 km/h-t játszi könnyedséggel tudja.
A magas km futásteljesítmény miatt fontos szempont a gazdaságosság, a 10.6l/100km fogyasztást (extra súlyos láb mellett) kiváló értéknek tartom."
Angyali ördög
Van neki egyfajta varázsa, és még mindig méltóságteljesen szeli a kilométereket. A bőr - ha tompábban is -, de még mindig finom illatot áraszt. A mai technikai elvárásokat helyből megugorja, és a villanymotor finomságával járó sor hatos blokk is a legjobbak közül való. Használat közben cseppnyi kétely sem merül fel az emberben, hogy az autó ne tudna mégegyszer ennyi kilométert üzembiztosan felfalni.
pihe-puha anyag mindenütt vajbőr köntösben
Sajnos itthon nagy előítélettel vannak a márkával és annak használóival kapcsolatban, ebben a tulajdonos is meg tudott erősíteni engem. Egy hasonló kategóriájú Volvo-nál ez fel sem merülhet. Az autó kétféle magatartást vált ki a forgalom többi részvevőjéből, és sajnos mindkettőnek az agresszió a gyökere. Van akiben - egyfajta feltételes reflexként - félelmet kelt és van akiből gyűlöletet vált ki. Erről természetesen nem az autó tehet, sokkal nagyobb a szerepe annak, hogy fehér és kevésbé fehér gallérú gengszterek kedvelt típusa ez a modell.
Az öt fokozatú automata váltó hibátlanul működik, tökéletesen passzol a motor karakteréhez. A sport fokozat és a manuális váltási lehetőség örömére lehet a dinamikusabban vezető sofőröknek. A hat hengeres motor itt tényleg a pincéből húz - gyönyörűen nyújt és egészen a leszabályzásig lineárisan adja le teljesítményét. Az autóba szerelt elektromos biztonsági extrák tömkelege segít utunkon, és kiiktatásuk esetén is végtelenül jóindulatúan viselkedik és kiszámítható marad az autó. A kis sportkormány kiváló fogású, a futóművel karöltve agilisan viselkedik. A közel 2 tonnás karosszéria tömege nem érződik semmilyen körülmények között.
Bent néma csend honol mindvégig, a hangszigetelés a luxus kategóriát horzsolja - ha csupán a fülünkre hagyatkozunk szép büntetés-sorozat lehet a jutalmunk. 180-200 km/h utazó tempó is csupán sétakocsikázásnak érződik benne, és ekkor a fordulatszámmérő nevetségesen alacsony értékeket mutat az átfolyásmérővel együtt.
Miért csak fenntartásokkal javasolja a tulajdonos a típust?
"Az autó legnagyobb problémája, a hiányos tudású márkaszervizek garmadája...
Annak ellenére hogy a típus és a motor már nem feltétlen mai konstrukció, nem értenek az alap szervizelési műveletekhez, és a hiba beazonosításhoz. Az egyik márkaszerviznél nem sikerült a hozzáértőknek a szelepfedél műanyagot eltávolítani, ezért feszegetni kezdték és eltörték.
Drága magyar márkaszervizek:
Partikel filter csere (alap alkatrész) hajtás függvényében (kb 200e km után csere érett), itthoni márka szervizben 250e +munkadíj. Frankfurtban ért utol a vég egy üzleti megbeszéléskor. Az ottani BMW szerviz pironkodva merte mondani a munkadíjastól 160e forintnak megfelelő Euro-t. Nagyon nagy elnézést kértek tőlem, mivel nem tudtak a kategóriámnak megfelelő csereautót adni. Így „csak” egy 120d 1000km-est tudtak nekem biztosítani, aminek a használata benne volt a fent említett összegben.
Ezzel ellentétben itthon 5-6 napos szállítással tudták volna vállalni. Ha ezt és az amatőr szerelőket nem számítjuk, olcsón fenntartható típus ami nem kér többet mint bármelyik más négykerekű. A sok találgatás miatt került sokba itthon a szervize. Volt már, hogy a fél motort kicserélték és nem javult meg, mind eközben csupán egy ezer forintos aprósággal volt gond.
Az autó semmilyen körülmény és hibakód „dobása” esetén sem hagyott az út szélén.
Annak akik az E61 mellett döntenek, a hosszútávú jól működés zálogaként egy bécsi vagy müncheni márkaszervizt javaslok. Ott a kategóriának megfelelő minőségi szolgáltatást kap az ember, ami egy ennyi pénzért vásárolt autó esetén minimum követelmény. A kiutazás költsége sokszorosan megtérül ezt higgyék el nekem".
** A tulajdonos elárulta, hogy nemsokára autót vált. Hosszas keresgélés után talált egy olyan modellt, ami minőségében és megítélésében is pozitív váltásnak tűnik számára. Az új kiszemelt egy Volvo XC60.
Sok kitartás a kereséskor
Az E60-61 modell szép számban fellelhető a magyar használtautó piacon. A skála nagyon széles és a felhozatalban számtalan kétes eredetű- és futásteljesítményű példány is található. Az alap verziókat 4 Millió körüli áron a garázsunkban tudhatjuk. Sajnos a fentebb leírt kálváriákat közelről is ismerve - bizton jelentem ki -, hogy a vásárlás nagy lutri és a látszat sokszor csal. Aki egy 5 év körüli 5-ösre vágyik egy jól felszerelt Yaris áráért annak nincs más tennivalója, mint vegyen egy jó erős bakancsot és vigye el a suszterhoz egy plusz talp ráragasztásra. Amikor ez megvan, bízzon abban, hogy elég lesz a surranó vastagsága egy leinformálható és jó állapotú példány megtalálásáig. Sok sikert és kitartást a keresésben.
Összegzés
Igaz, hogy a negatívumok nem szorosan az autó tudására vonatkoznak de kicsiny hazánkban ez fontos faktor. (ezért "csak" 8 pont)