A hétszeres rali-világbajnok Sébastien Loeb ezentúl a Musée Grévin viaszfigura-kiállításának állandó ?vendége”.
Mégpedig természetesen egy életnagyságú viaszszobor formájában, amelyet október 13-án lepleztek le Párizs híres panoptikumában, a Musée Grévinben, egy remek hangulatú, baráti összejövetel keretében.
Sébastien Loeböt elsőként a múzeum igazgatója, Béatrice de Reynies köszöntötte, méltatva Seb évek óta produkált kiemelkedő teljesítményét, melynek köszönhetően – a
raliversenyzők közül először a világon – helyet érdemelt ki magának a múzeum gyűjteményében. Ezt követően Bernard Pivot, a Grévin Akadémia elnöke tartott könnyed, szórakoztató beszédet, végül pedig Gérard Holtz francia sportújságíró emlékezett meg meleg szavakkal a sportoló nem mindennapi eredményeiről.
A köszöntők
után néhány perces filmvetítés elevenítette fel Loeb hihetetlen karrierjét, és azt a lenyűgöző mesterségbeli tudást, melyet ő és navigátora, Daniel Elena a
Citroën WRC modelljeivel a világ összes létező
raliterepén képes bármikor megmutatni. A
rendezvényen részt vett Sébastien családja, édesanyja és felesége, barátai, valamint a
Citroën magas rangú vezetői.
Amikor Seb leleplezte a szobrot, még a szája is tátva maradt az ámulattól. Egy percig szótlanul csodálta hihetetlenül élethű viaszmását, majd az újságírók kérdéseire válaszolva ennyit mondott : « Az, hogy szobor készült rólam a Grévin Múzeumban, bizonyos értelemben a pályám megkoronázása? »
A szobor elkészítése hat hónapot vett igénybe Stéphane Barret szobrászművész és alkotótársai számára. Loeb a tőle megszokott természetességgel és
humorérzékkel vett részt a munkában. Minden egyes arcvonását a legapróbb részletekig menően
tanulmányozták az alkotók, így szeme kékjének árnyalatait és haja jellegzetességeit is – míg végül valóban a modellhez megszólalásig hasonló eredményre jutottak.
Loeb viaszfigurája természetesen versenyöltözékben jelenik meg a múzeumban, annak is a sportolók számára fenntartott szekciójában, nem messze Tony Parker amerikai kosárlabdázó és Sébastien Chabal francia rögbijátékos szobrától. Október 14-e óta a rajongók akár le is fényképezhetik magukat kedvenc raliversenyzőjükkel.